Köszöntő

2018. 10. 27. Gállné Gróh Ili

Szeretettel köszöntök minden látogatót a megújult Ringató honlapon!

Olyan, de olyan régóta tervezem, és olyan, de olyan sokat gondolkodtunk, dolgoztunk, egy remek "stábbal" ezen az oldalon, míg eljutottunk odáig, hogy most kitárjuk a Ringató honlap virtuális kapuját, lépjetek be rajta!

Tudom, hogy még keresgélni kell itt sok mindent, és tudom, hogy egy kis időt kell szánni eleinte a tájékozódásra ezen az oldalon, hiszen a régit szoktátok meg. Azt is tudom, hogy még nem tökéletes minden, és talán hibák is előfordulhatnak itt-ott (köszönöm, ha észreveszitek, és szóltok érte). Igyekszünk, hogy minél előbb minden teljes legyen, jól működjön, sőt a későbbiekben több újdonságot is találni fogtok ezen az oldalon.

 

Egy kis "történelem":

A Ringató program 1991-ben indult Szekszárdon, akkor még nem ez volt a neve a foglalkozásoknak, de tény, hogy ebben az évben kezdtem el kisgyermekes családokkal foglalkozni.

Szekszárd - szeretem ezt a kedves, csendes várost, de már nem itt élek.

Aztán 1998-ban - történelmi pillanat az életünkben - a Duna Televízió háromrészes sorozatot készített velünk, aminek ezt a címet adtuk Bartalus Ilona kiváló zenepedagógussal, zenei szerkesztővel: Ringató.  

Irány a világháló!

A Ringató ekkor még nem volt jelen az interneten, de aztán a fiam biztatására, az ő segítségével megszületett a ringato.hu oldal 2004-ben. Ez volt az első és nagyon sok minden miatt számomra talán a legkedvesebb formája a honlapnak, és ezzel hirtelen kitárult a világ. 

Azóta többféle külsőt öltött ez a weboldal, a tartalma is alakult, csiszolódott, ahogy a Ringató életében is nagyon sok változás történt. Már Budapesten élek, kialakítottam a határainkon túl nyúló hálózatot. A feladatokban nem vagyok egyedül, több mint száz tanítványom, kolléganőm van. Mindenkit megtaláltok, a honlapon, csak keressétek bátran a kolléganőket!

TADAAAAM! Megérkeztünk, és "Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt!

"Néhányan" a kolléganők közül. A kép készítése óta kb. kétszer ennyien vagyunk szerte az országban, világban.

Számtalan kiadványunk segíti a kisgyermekes családokat, pedagógusokat, hogy a művészet eszközeivel neveljenek, gazdagítani tudják a gyerekeket és önmagukat. A rendszeresen működő, lassan 300 helyszínünk mellett évente több nagy rendezvényünk van Budapesten és vidéken is, és kiváló emberek segítik nemcsak a szakmai munkánkat, hanem az úgynevezett marketinget, a programok szervezését, lebonyolítását. 

"Ezer család énekel" - színpad...

...és a nézőtér - 1200 felnőtt ült a hatalmas leszőnyegezett csarnokban. Anyukák, apukák, nagyszülők és gyerekek - énekeltünk

Budapesten a Millenárison.


A Ringató rendkívül sokszínű, szerteágazó tevékenységének szolgálatában áll a honlapunk. A megújulással az volt a célunk, hogy egy kicsit szebb, modernebb külalakja legyen az oldalnak, még több ismeretet nyújtson és több lehetőséget is. Szerettük volna, ha a színek, formák, képek jól illeszkednek a Ringató szellemiségéhez, értékeihez.

Legyetek vendégei hát ennek a honlapnak, időzzetek el itt egy kicsit, térjetek vissza többször. Sok újdonságot fogtok találni, időről, időre érdekességeket, meglepetéseket is. Megtiszteltek azzal, ha segítő szándékú észrevételeiteket, javaslataitokat megírjátok.

         A Ringatóval épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás!