|
Zeneóvoda A Stefánia Kulturális Központban 2010. októberében elindítjuk a Ringatóból kinővő gyermekek számára a Ringató Zeneóvodát. A zeneóvodás foglalkozások - a Ringatóval ellentétben - meghatározott létszámmal és állandó résztvevőkkel zajlanak, a gyerekeket az életkoruk szerint osztjuk csoportokra. Tanév közben csak kivételes esetben lehet a foglalkozásokhoz csatlakozni. Elsősorban olyan gyerekek jelentkezését várom, akik viszonylag hosszabb ideig jártak Ringatóra. A kiscsoportos (3-4 éves) gyerekek foglalkozása tartalmát és módszereit tekintve átmenet a Ringató és az óvodás foglalkozások között, ezért kérem, hogy minden kisgyerekkel az anyuka, vagy az apuka legyen bent a foglalkozáson. Kérem, hogy kisebb testvért ne hozzanak be a foglalkozásra! A nagyobb gyerekek (4-5 évesek) foglalkozásain nem szükséges a szülők részvétele. Két vagy három csoport indítását tervezzük, a jelentkező gyerekek létszámától és életkorától függően.
Részvételi díj: bruttó 1000 Ft/foglalkozás/gyermek. Kérem, hogy két hónapra előre szíveskedjenek a részvételi díjat a helyszínen befizetni, az adott hónap első foglalkozásán. (Az októberi, novemberi díjat október 7-én.) A zeneóvodába 2010. szeptember 17-ig lehet jelentkezni. Az e-mailben a következő adatokat legyenek szívesek feltüntetni: Az alábbi zeneóvodás képeket 2009. tavaszán készítette Somogyi Bertalan a Fonó Budai Zeneházban. Köszönjük szépen!
A Ringatóból "kinőve" zeneóvodások lettünk:
|
A naptárban csak Foglalkozás keresése település szerint: Foglalkozás keresése foglalkozásvezető szerint: A következő foglalkozások helyszínei és időpontjai:
Budapest, IX. ker.
Művészetek Palotája Szerdánként - 09:00 - 09:30
Gállné Gróh Ili
Érd
SZEPES GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (Alsó u. 9.) Szerdánként - 09:00 - 09:30
Bauerné Tóth Katalin
Tarján
Kultúrház, Rákóczi u. Szerdánként - 09:30 - 10:00
Solti Emese
Budapest, XII. ker.
Budahegyvidéki Református Egyházközség templomának gyülekezeti terme (Beethoven u.-Böszörményi út sarok) Szerdánként - 09:30 - 10:00
Molnár Ágnes
Balatonfüred
Városi Könyvtár Szerdánként - 09:30 - 10:00
Bruckner Szabolcsné Rábaközi Rita
Budapest, VI. ker.
BÁLINT HÁZ - Budapest, Révay u. 16 - Nagyterem Szeptember 8-tól! Bővebben: www.hazay.hu Szerdánként - 09:30 - 10:00
Iványiné Hazay Tímea
Budapest, XIV. ker.
Stefánia Kulturális központ (új) 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Tel: +36 1 273-4100 E-mail: info@klubkht.hu További információkat olvashattok a www.hazay.hu weboldalon. Szerdánként - 09:30 - 10:00
Dr. Hajdúné Hazay Annamária
Dunavarsány
Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár Tükrös terem Szerdánként - 09:30 - 10:00
Horváthné Baranyai Ágnes
Szomód
Egészségház, Kis u.1. Szerdánként - 09:30 - 10:00
Solti Emese
Érd
SZEPES GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (Alsó u. 9.) Szerdánként - 09:45 - 10:15
Bauerné Tóth Katalin
Budapest, IX. ker.
Művészetek Palotája Szerdánként - 09:45 - 10:15
Gállné Gróh Ili
A további részletekről a Foglalkozások menüpontban lehet tájékozódni.
Összesen
35
foglalkozásvezető
85 településen,
107 helyszínen tart hétről hétre rendszeres Ringató foglalkozásokat.
|


.jpg)
.jpg)
.jpg)




